„Elképesztően hálás vagy Lillának, hiszen ő volt az, aki a fájdalom ellen nem azt a javaslatot adta, hogy pihenjek, hanem próbált megoldásokat találni azok csillapítására, megelőzésére. Fontosnak tartom, hogy szakmailag nyitott és folyamatosan fejleszti magát. Mindemellett mindig barátságos, családias, nyugodt hangulatot teremt meg szívét-lelkét beleadva a munkájába.”
Lukács Annamária (Több mint Balett tánciskola alapítója)
„Lilla szuper gyógytornász. Nagy tudású, okos, több különböző módszert tud alkalmazni. Maximálisan személyre szabottnak éreztem az óráinkat. Kérdezős típus vagyok, nekem segít, ha a magam laikus fejével értem, hogy hogyan fog segíteni például ha megcsinálom a házi feladatot. Lilla mindig elmagyarázta ezeket, türelmesen, kedvesen. Pont annyira volt határozott, amennyire kellett, és pont annyira volt empatikus és emberi is. Tényleg az az érzésem, hogy szívvel csinálja a munkáját.”
Bettina
„Szakmailag rendkívül felkészült és elhivatott. Támogató jelenléte, humora, kedvessége és határozottsága a legnehezebb pillanatokon is átlendített. Kivétel nélkül jobb fizikai és mentális állapotban szoktam távozni tőle, mint ahogyan megérkezem hozzá.”